A székelyudvarhelyi Nézőpont Színház az első magyar magánszínház
Erdélyben. A Kroó Ádám vezetésével működő társulat egy magyar klasszikus, a
Csongor és Tünde, valamint egy mai német dráma, Roland Schimmelpfennig Az arab
éjszakája után új angol darabot választott harmadik bemutatójául. Dennis
Kelly Love and Money című művének első magyar nyelvű előadását a Budapesten
tavaly végzett Göttinger Pál rendezte, a díszlet a szintén friss diplomás
bukaresti tervező, Bagoly Zsuzsa munkája. A kortárs angol dráma fenegyereke,
Dennis Kelly ez alkalomból mutatkozott be először magyar közönség előtt 2007
novemberében.
Az előadást beválogatták az év legjobb produkcióit bemutató
POSzTra, Bartsch Kata pedig alakításáért elnyerte a Legjobb Harminc Év Alatti
Színésznőnek járó díjat.
A produkció egy héthetes, "bentlakásos", táborszerű próbafolyamat végeredménye, a nap 24 órájában együtt lévő színészek és alkotók közös munkája, egy fiatal, a határontúli és a magyar színházi életben magát meghatározni igyekvő társulat friss, energikus bemutatkozása.
A Love & Money egy szerelemmel és illúziókkal teli kapcsolat teljes amortizációjának története egy olyan társadalomban, ahol az önazonosságot csak a tulajdon képes megtestesíteni. Az egyre súlyosabb adósságokba keveredő Jess és David személyisége fokozatosan esik szét a számlák ellen folytatott élethalálharcban. Vajon van-e esélyük visszafordítani a visszafordíthatatlant?
SZEREPLŐK: Bartsch Kata, Kroó Ádám, Tamás Kinga, Viola Gábor, Magyari Tekla és Elek Ányos
Díszlet: Bagoly Zsuzsa
Fordította / dramaturg: Várady Zsuzsa
Rendezte: Göttinger Pál