Platform
Jövő csütörtökön kezdődik és 4+1 napig tart a dunaPart - kortárs előadóművészeti platform. A független magyar színházi- és táncélet mintegy harminc alkotását bemutató program keddi sajtótájékoztatóján a főtámogató Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára kiemelte, hogy az intézményrendszeren kívüli terület tudatos fejlesztési tervébe illeszkedik a Trafó és a Krétakör által kezdeményezett és szervezett esemény. Magyarországon december elején szavaz a parlament az előadóművészeti törvényről, amely a jelenleginél nagyobb mobilitást és jelentősebb forrásokat ígér a függetleneknek. Szintén kedvező változást hozhat a vidéki befogadóhelyek hálózatának következő évekre tervezett kiépítése, amely pezsdíteni fogja a túlságosan főváros-centrikus alkotói és forgalmazási helyzetet. A dunaPart a nemzetközi kapcsolatfelvétel lehetőségének megteremtésével, a külföldi szakemberek és a magyar művészek megismerkedésének elősegítésével kíván hozzájárulni a kedvező folyamathoz. Tudjuk, hogy a rendezvény sikere elsősorban a találkozások minőségén, vagyis a résztvevőkön múlik, a szervezők feladata csupán az optimális keretek kialakítása. Az előzetes regisztráció alapján az érdeklődés jelentős, úgy tűnik, sikerül a magyar szakmát aktivizálni, így a Budapestre látogatók - a fellépőkön túl - magyar kollégáik széles körével találkozhatnak. Nem késő tehát akár az utolsó pillanatban sem döntést hozni, a dunaPart várja Önt!
Program
A meghirdetett programban egy változás történt, az előző hírlevélben beharangozott Czukorshow helyett a Maladype vadonatúj Woyczek bemutatója került, melyet olasz vendégművész rendezett a Balázs Zoltán vezette társulattal.
Engedjék meg, hogy az első nap programját részletesen is bemutassuk. A napközben megérkező látogatókat 17 órától várjuk a Trafóban, ahol átvehetik a névre kiállított passzt és az előzetesen megjelölt előadásokra szóló jegyeket. 18 órától fogadással egybekötött megnyitóünnepséget tartunk, melyre a sajtó képviselői, támogatóink és a résztvevők is hivatalosak. 19 órakor kezdődik Frenák Pál új darabjának előpremierje az In TimE. Ezt követően még két előadás szerepel a programban: a Merlin Színházban az első erdélyi magyar magánszínház produkciójában látható Dennis Kelly Love and Money című darabja, míg a MU Színházban három női koreográfia kerül színre Nő 3x címmel.
Az előadások után, késő este a dunaPart klubjában, az AKKU-ban várjuk vendégeinket egy welcome drink-re.
Az AKKU (egy régi transzformátor épületből frissen kialakított kulturális központ) igazi töltőállomása lesz a kapcsolatokat, információkat, élményeket kereső dunaPart vendégeknek. Délelőttönként itt tartjuk a szakmai beszélgetéseket, ahol az alkotókkal közvetlenül meg lehet vitatni az előző nap látottakat. Külön csoportban elemezzük a mozgás- és a szövegalapú előadásokat, a beszélgetések moderálására pedig külföldi szakembereket kértünk fel. A beszélgetésekre és az azt követő közös ebédre valamennyi vendégünket várjuk!
Esténként a magyar zenei élet különleges, a színházhoz érzékeny szálakkal kötődő képviselői adnak speciális koncerteket a klubbá alakuló AKKU-ban. A zenei program, a vacsorázási lehetőség és a bár remélhetőleg megfelelő hangulatot teremt az informális találkozókhoz.
Szintén az AKKU-ban rendezzük be azt az információs pultot, ahol egész nap felvehetőek lesznek a névre kiállított passzok és az előzetesen megjelölt előadásokra szóló jegyek, itt a független magyar előadóművészeti élet promóciós anyagaiból is válogathatnak, a vetítőteremben pedig előadás dvd-ket is nézhetnek.
Praktikus
A reptéri transzferrel és a városi közlekedéssel kapcsolatos információk, tanácsok a közlekedés menüpont alatt találhatóak. Probléma esetén kérjük, hívja a dunaPart hotline-t: +36 20 241 8030. Welcome pack-jét a szállodája recepcióján veheti át, benne a kétnyelvű műsorfüzettel és egyéb hasznos tudnivalókkal. A dunaPart klubba belépést biztosító névre kiállított passzt és az előzetesen megjelölt előadásokra szóló jegyeket 13-án 17-19 óra között a Trafóban vagy 21 órától, illetve a következő napokon 10 órától az AKKUban veheti át. Az egyes helyszíneken dunaPart trikós önkénteseink állnak majd rendelkezésére, akik eligazítást adnak a következő előadásra való átjutásra vonatkozóan is.
A jövő hétvégén várhatóan ősziesre fordul Budapesten a jelenleg is kellemesen meleg idő, készüljön hűvös éjszakákra és záporokra, melyek ellen a legjobb védekezés, ha részt vesz a dunaPart programjain. A találkozás reményében, üdvözlettel:
dunaPart Team




